madarasz-yuyang

Pénteken megkezdődtek a főtáblás mérkőzések a budapesti World Tour-versenyen. Női egyesben a négy magyarból kettő jutott tovább a második fordulóba.

Madarász Dóra kifogta a budapesti World Tour-viadal egyetlen kínai indulóját, aki nem mellesleg a csapattársa a Szekszárdi AC-ben. A védekező stílusú Jü Jang elleni küzdelemben számíthatott az egész szép számú közönség biztatására is, ám így sem sikerült győznie. Hiába hárított két mérkőzéslabdát, és volt labdája a döntő játszmához, Jü Jang 4:2-re nyert.

A szomszédos asztalon is 4:2-es végeredmény született, ennek viszont örülhettünk, hiszen Pergel Szandra nyert ilyen arányban a japán Hajata Hina ellen.

Lovas Petra remekül helytállt a világranglista-22. Cseng I-csing ellen, a tajvaninak nem kevés szerencsére is szüksége volt, hogy elkerülje a döntő szettet.

Póta Georgina szintén egy tajvanival, Liu Hszing-jinnel találkozott, akit esélyeshez méltó játékkal múlt felül.

Az U21-es lányoknál egy magyar győzelem született a főtáblán, Bálint Bernadett nagy csatában verte meg a cseh Katerina Tomanovskát, a 2. fordulóban viszont kikapott a korábban Nagypál Mártát is búcsúztató svéd Linda Bergströmtől.

Az U21-es fiúknál Lakatos Tamás, Szita Márton, Majoros Bence és Ecseki Nándor is győzelemmel kezdett, de a második körön már csak Ecseki jutott túl. A nyolcaddöntőben a Majorost kiejtő horvát Tomislav Pucar vár rá.

Férfi párosban a harmadik mérkőzését is megnyerte a selejtezőben a Nagy Krisztián, Bruckner Máté duó, ezzel feljutott a főtáblára.

ITTF WORLD TOUR HUNGARIAN OPEN (MAJOR)
3. NAP, A MAGYAROK EREDMÉNYEI

FÉRFI EGYES
1. FORDULÓ
Kosiba Dániel–Hampus Nordberg (svéd) később
Jakab János–Tomislav Pucar (horvát) később
Szita Márton–Mihai Bobocica (olasz) később

NŐI EGYES
1. FORDULÓ
Cseng I-csing (tajvani)–Lovas Petra 4:2 (7:11, 11:8, 9:11, 11:6, 11:4, 11:9)
Póta Georgina–Liu Hszing-jin (tajvani) 4:0 (11:5, 13:11, 11:4, 11:4)
Jü Jang (kínai)–Madarász Dóra 4:2 (11:7, 11:4, 7:11, 6:11, 12:10, 15:13)
Pergel Szandra–Hajata Hina (japán) 4:2 (11:1, 7:11, 14:12, 11:6, 8:11, 11:7)

FÉRFI PÁROS, SELEJTEZŐ
3. FORDULÓ
Bruckner Máté, Nagy Krisztián–Marcelo Aguirre, Marcos Madrid (paraguayi, mexikói) 3:1 (11:9, 11:9, 7:11, 13:11)

FÉRFI PÁROS
1. FORDULÓ
Lakatos Tamás, Szudi Ádám– Ho Kwan Kit, Ng Pak Nam (hongkongi) később
Bruckner Máté, Nagy Krisztián–Robin Devos, Cédric Nuytinck (belga) később

NŐI PÁROS
1. FORDULÓ
Madarász Dóra, Pergel Szandra–Yu Mengyu, Zhou Yihan (szingapúri) később

U21, FÉRFI EGYES
1. FORDULÓ
Lakatos Tamás–Kanak Jha (amerikai) 3:1 (10:12, 11:9, 11:4, 11:9)
Szita Márton–Szadi Iszmailov (orosz) 3:2 (11:9, 11:7, 5:11, 5:11, 11:8)
Majoros Bence–Martin Allegro (belga) 3:1 (11:7, 11:4, 6:11, 11:3)
Ecseki Nándor–Laurens Tromer (holland) 3:0 (11:8, 11:9, 11:4)
Deni Kozul (szlovén)–Szudi Ádám 3:1 (11:4, 9:11, 11:8, 11:8)
2. FORDULÓ
Ho Kwan Kit (hongkongi)–Lakatos Tamás 3:0 (11:6, 11:9, 11:7)
Alexandre Cassin (francia)–Szita Márton 3:0 (12:10, 11:4, 11:7)
Tomislav Pucar (horvát)–Majoros Bence 3:0 (11:9, 11:7, 11:5)
Ecseki Nándor–Alexandre Robinot (francia) 3:0 (13:11, 11:7, 11:9)
3. FORDULÓ
Ecseki Nándor–Tomislav Pucar (horvát) később

U21, NŐI EGYES
1. FORDULÓ
Doo Hoi Kem (hongkongi)–Nagypál Csilla 3:0 (11:3, 11:5, 11:2)
Bálint Bernadett–Katerina Tomanovská (cseh) 3:2 (11:5, 11:8, 13:15, 5:11, 11:4)
Linda Bergström (svéd)–Nagypál Márta 3:0 (12:10, 11:4, 11:6)
Audrey Zarif (francia)–Fehér Orsolya 3:0 (11:5, 11:5, 11:3)
2. FORDULÓ
Linda Bergström (svéd)–Bálint Bernadett 3:2 (11:9, 8:11, 11:2, 6:11, 11:2)

Go to top