vb-palyazat

A Magyar Asztalitenisz-szövetség a megadott határidőn belül benyújtotta pályázatát a 2019-es világbajnokság megrendezésére.

Ahogy arról Nátrán Roland, a MOATSZ elnöke egy tévéműsorban már beszámolt, a hazai szövetség pályázik a négy év múlva sorra kerülő világbajnokság megrendezésére. Az ehhez szükséges pályázati anyagot 2015. október 31-ig kellett elküldeni a nemzetközi szövetség (ITTF) illetékeseinek. Ez megtörtént.

A rendezés elnyeréséhez persze nem elég a szövetség részéről a szándék, fontos volt, hogy a kormány is a pályázat mellé álljon. Ezzel sincs gond, ugyanis az Emberi Erőforrások Minisztériuma hivatalos levélben értesítette a szövetséget arról, hogy Magyarország kormánya támogatja a MOATSZ azon törekvését, hogy a 2019-ben megrendezésre kerülő asztalitenisz-világbajnokságnak hazánk adhasson otthont.

„A világbajnokság rendezési jogának elnyerése esetén a kormány hajlandó megtenni azokat az intézkedéseket, amelyek a világbajnokság zavartalan és sikeres lebonyolítását elősegítik” – áll az EMMI által küldött levélben.

Az ITTF ajánlása alapján a 2019-es világbajnokságot egy nyolcnapos időtartam alatt, április 15. és május 15. között kellene megrendezni.

Magyarország és a hazai szövetség már eddig is több jelentős versenynek adott otthont felnőtt és utánpótlás szinten is, a jövő évi Európa-bajnokság megrendezésével pedig további tapasztalatokkal vérteződik fel.

A világbajnokság a nemzetközi szövetség legfontosabb eseménye, amely a házigazdának a média fokozott érdeklődése mellet kézzel fogható hasznot is hoz. Az ITTF közleménye szerint a 2015-ös vb-nek otthont adó Szucsou 156 millió dollár bevételt könyvelhetett el a rendezésnek köszönhetően. A páratlan években az egyéni vb-ket, a párosokban a csapat-vb-ket rendezik meg. A 2019-esen tehát egyéni, páros és vegyes páros versenyszámok lesznek.

A 2019-es világbajnokság házigazdáját az ITTF 2016-os éves közgyűlésén hirdetik ki Kuala Lumpurban.

A következő világbajnokságok helyszínei:
2016: Kuala Lumpur, Malajzia
2017: Düseldorf, Németország
2018: Halmstad, Svédország

Go to top