stockholm

Magyar szempontból felemás mérleggel kezdődött meg a svédországi World Tour-verseny. Férfi játékosainknak nem sok sikerélmény jutott, női vonalon viszont még hibátlanok vagyunk.

A férfi egyes selejtezőjének első fordulójában csak Lakatos Tamásnak kellett játszania a mieink közül, egy vanuatui játékoson jutott túl. A következő körben simán kikapott hongkongi ellenfelétől, és Kosiba Dániel, Kriston Dániel, valamint Szudi Ádám sem jutott tovább. Egyedül Jakab János maradt versenyben, ő a dán Jonathan Groth ellen folytatja holnap. Érdekesség, hogy Jakab az egyik szettet 11:0-ra nyerte meg, míg Kriston az egyiket 24:22-re bukta el.

Női küldöttségünk százszázalékos mérleggel zárta a szerdát. Pergel Szandra és Lovas Petra 4:0-ra győzött a selejtező első körében, Madarász Dóra ellen pedig nem állt ki ellenfele. Póta Georgina a ranglistahelyezésének köszönhetően főtáblás.

Az U21-esek versenyében Lakatos és Szudi indult, de messzire egyikük sem jutott. A selejtező első fordulójában erőnyerők voltak, a másodikban kikaptak.

A páros versenyszámok csütörtökön kezdődnek meg. A férfiaknál Lakatos Szudival, Jakab Kosibával, Kriston pedig a finn színeket képviselő Oláh Benedekkel indul, míg a nőknél Madarász Pergellel, Lovas a luxemburgi Sarah De Nutte-tel, Póta pedig a litván Ruta Paskauskienével próbál szerencsét.

WORLD TOUR, SWEDISH OPEN, STOCKHOLM
FÉRFI EGYES, SELEJTEZŐ
1. FORDULÓ
Lakatos Tamás–Yoshua Shing (vanuatui) 4:2 (6:11, 11:5, 11:8, 11:6, 9:11, 11:5)
2. FORDULÓ
Ho Kwan Kit (hongkongi)–Lakatos Tamás 4:0 (11:3, 14:12, 11:2, 11:5)
Jakab János–Kanak Jha (amerikai) 4:2 (11:4, 11:5, 11:0, 7:11, 9:11, 13:11)
Niagol Stoyanov (olasz)–Szudi Ádám 4:1 (11:9, 11:13, 12:10, 11:8, 11:7)
Kisikava Szeija (japán)–Kriston Dániel 4:1 (12:10, 11:4, 24:22, 9:11, 13:11)
Jang Cü-ji (tajvani)–Kosiba Dániel 4:2 (11:9, 11:9, 11:6, 6:11, 3:11, 11:7)

NŐI EGYES, SELEJTEZŐ
1. FORDULÓ
Pergel Szandra–Leila Oliveira (portugál) 4:0 (11:8, 11:3, 11:6, 11:7)
Madarász Dóra–Emina Hadziahmetovic (bosnyák) – játék nélkül
Lovas Petra–Chloe Thomas (walesi) 4:0 (13:11, 11:7, 11:6, 11:4)

FÉRFI U21 EGYES, SELEJTEZŐ
2. FORDULÓ
Carl Ahlander-J (svéd)–Lakatos Tamás 3:0 (11:6, 11:9, 12:10)
David Serdaroglu (osztrák)–Szudi Ádám 3:2 (3:11, 11:8, 11:2, 4:11, 11:8)

Go to top