floratom-szeged

Elkezdi szereplését a Bajnokok Ligájában a Szekszárd női csapata, amely az osztrák SVNO Ströcköt fogadja, az eredeti programmal ellentétben nem pénteken, hanem vasárnap 17 órától. A Szeged férficsapata és a Budaörs női együttese az ETTU-kupa második csoportkörében próbál szerencsét.

BAJNOKOK LIGÁJA

A Szekszárd AC a Bajnokok Ligája B-csoportjában a SVNO Ströck ellen mutatkozik be vasárnap 17 órától, hazai pályán.

„A legerősebb csapattal fogunk felállni – mondta Türei Ferenc, a szekszárdiak csapatvezetője. – Kemény, kiélezett meccs várható, amelyet valószínűleg Li Fen és Jü Jang pillanatnyi formája dönt el. Li Fen nyolcadik lett az Európa-bajnokságon, ez jó jel azok után, hogy a gyermeke születése miatt kihagyott. Jü Jangnak ez az első éles mérkőzése, az ő formája is jó, de nem szabad elfelejteni, hogy az ellenfél harmadik játékosai is nagyon jók. Szerencsére ez nálunk is így van, még nem tudjuk, ki játszik, Madarász Dóra vagy Lovas Petra. Fontos lesz a beírás is, talán fontosabb, mint máskor."

A Boros Tamara által irányított osztrák csapat rutinosabb játékosai közé tartozik az ukrán Tetjana Bilenko, a svéd Matilda Ekholm és a japán Hirano Szajaka, míg a horvát Lea Rakovac, a thaiföldi Tamolwan Khetkuen és a francia Marie Migot még nincs 20 éves. Közülük Hirano található a legelőkelőbb helyen a világranglistán, konkrétan a tizenkilencediken.

A Ströck az első mérkőzésén hazai pályán 3:0-ra nyert a csoport harmadik tagja, a spanyol Cartagena ellen. Bilenko, Ekholm és Rakovac játszott akkor az osztrák csapatban.

ETTU-KUPA

A hétvégén Hollandiába látogat a Floratom Szeged AC Probart együttese, hiszen Zoetermeerben rendezik a férfi ETTU-kupa második csoportkörét.

„Az A jelű kvartett első kiemeltje a kínai és koreai játékossal megerősített házigazda, az Enjoy&Deploy Taverzo gárdája, ahol a magyar Sebestyén Péter is szerepel – kezdte az ellenfelek bemutatását Lukács Levente, a Szeged játékos-edzője. – Szintén jelentős játékerőt képvisel a belga TTC Sokah Hoboken csapata és a rutinos olasz együttes, az A.S.D. Marcozzi. A sorozat október 30. és november 1. között megrendezésre kerülő következő körébe, a legjobb 24 csapat közé a négyfős csoport első két helyezettje jut tovább. Az előző körben csoportgyőztes szegedi együttes a Vitsek Iván, Gerold Gábor, Magyar László, Lukács Levente felállításban küzd a továbbjutásért. Érdekesség, hogy a Floratom korábban a Dudás Róbert, Kószó Attila, Lukács Levente összeállításban már vendégszerepelt a holland városban, akkor az azóta jelentősen megerősödött házigazdát 3:1, a belga riválist 3:0 arányban győzte le."

A budaörsi hölgyek Spanyolországban próbálkoznak meg ugyanazzal, mint a szegedi férfiak. A házigazda Linares mellett egy olasz és egy portugál csapat lesz az ellenfelük.

ETTU-KUPA
FÉRFIAK
2. SELEJTEZŐKÖR, A-CSOPORT
A Floratom Szeged AC Probart programja:
Október 10.
1. kör, 14.00: Floratom Szeged AC Probart–Enjoy&Deploy Taverzo (holland)
2. kör, 19.00: Floratom Szeged AC Probart–A.S.D. Marcozzi (olasz)
Október 11.
3. kör, 11.00: Floratom Szeged AC Probart–TTC Sokah Hoboken (belga)

NŐK
2. SELEJTEZŐKÖR, B-CSOPORT
A Budaörsi 2i SC programja:
Október 10.
1. kör, 12.00: Budaörsi 2i SC–Tecnigen LINARES (spanyol)
2. kör, 19:00: Budaörsi 2i SC–USD Tennistavolo Zeus (olasz)
Október 11.
3. kör, 10.00: Budaörsi 2i SC–GDD Toledos (portugál)

Go to top