vilagkupa

Póta Georgina is meghívást kapott az október 30. és november 1. között Japánban megrendezendő női világkupára.

A női világkupának az idén a 2011-ben szökőár által sújtott Szendai ad otthont. Húsz meghívott játékos vehet részt rajta, köztük Póta Georgina, aki a februárban, Bakuban megrendezett Európai Top 16 bajnokságon elért hatodik helyével szerzett jogot a világkupán való indulásra.

A világbajnoki címvédő Ting Ning a vb-n elszenvedett bokasérülése miatt nem lesz ott Szendaiban, de nélküle is bombaerős mezőny áll rajthoz. A hazaiak Fukuhara Aitól és Isikava Kaszumitól várhatják a kiugró sikert. Egy országot maximum két játékos képviselhet.

A verseny két szakaszból áll majd. Az elsőben az első nyolc kiemelt nem vesz részt, a másik 12 játékost négy háromfős csoportba sorsolják, amelyekből az első kettő jut tovább.

A második szakaszban kieséses rendszerben folyik tovább a küzdelem, a 16-os táblán az első nyolc kiemelthez sorsolják hozzá a csoportokból továbbjutottakat. A kiemelést a világkupa előtti legfrissebb világranglista alapján készítik.

A NŐI VILÁGKUPA 20 FŐS MEZŐNYE
Dina Mesref (egyiptomi) – Afrika-bajnokság-1.
Feng Tian-vej (szingapúri) – Ázsia-bajnokság-1.
Caroline Kumahara (brazil) – Latin-Amerika-bajnokság-1.
Mo Zhang (kanadai) – Észak-Amerika-bajnokság 1.
Jian Fang Lay (ausztrál) – Óceánia-bajnokság-1.
Liu Jia (osztrák) – Európai Top 16-1.
Liu Si-ven (kínai) – Ázsia-bajnokság-2.
Csu Jü-ling (kínai) – Ázsia-bajnokság-3.
Petrissa Solja (német) – Európai Top 16-2.
Irene Ivancan (német) – Európai Top 16-3.
Fukuhara Ai (japán) – Ázsia-bajnokság-4.
Isikava Kaszumi (japán) – Ázsia-bajnokság-5.
Szo Hjo Von (dél-koreai) – Ázsia-bajnokság-6.
Du Hoj-kem (hongkongi) – Ázsia-bajnokság-7.
Li Jiao (holland) – Európai Top 16-4.
Hu Melek (török) – Európai Top 16-5.
PÓTA GEORGINA – Európai Top 16-6.
Li Jie (holland) – Európai Top 16-9.
Ccseng I-Csing (tajvani) – Ázsia-bajnokság-8.
Jang He Un (dél-koreai) – szabadkártyával

Go to top