osztrak-wt

Pattantyús Ádám egyesben, Póta Georgina párosban, Nagyváradi Mercédesz pedig az U21-esek között jutott főtáblára az ausztriai World Tour-verseny csütörtöki napján.

Pattantyús Ádám a szerdai után a csütörtöki csoportmeccsét is megnyerte (az első szett elvesztését követően 4:1-re fordított a szlovén Darko Jorgic ellen), így a legjobb 64 között folytathatja. Ott az a tajvani Csuang Csi-jüan vár rá, aki a 11. a világranglistán, de Pattantyús ellen eddig mind a két mérkőzését elveszítette, a másodikat az április világbajnokságon. Szép lenne egy újabb bravúr.

Kosiba Dániel, Ecseki Nándor, Szita Márton és Kriston Dániel második lett a csoportjában.

A hölgyeknél szintén csak egy játékosunkért izgulhatunk a főtáblás küzdelmek során, Póta Georgináért, aki alanyi jogon került oda, és a világranglista-65. japán Hajata Hinával találkozik. Madarász Dóra, Pergel Szandra és Ambrus Krisztina elbukta mai meccsét, így nem jutott tovább.

Párosban Pótának a főtábláért már meg kellett küzdenie, de a román Elizabeta Samarával sikerrel vették a selejtezőt, csak egy szettet veszítve. Pénteken az első helyen kiemelt Dzson Dzsi Hi, Jang He Un dél-koreai kettős ellen kezdenek. Párosban a többi játékosunk kiesett.

Az U21-esek között Szita Márton és Ecseki Nándor elvérzett a selejtezőben, Nagyváradi Mercédesz viszont a második mérkőzését is megnyerte, a főtáblán a holland Britt Eerland vár rá.

WORLD TOUR, AUSZTRIA, WELS, SZEPTEMBER 2–6.

FÉRFIAK
EGYES, SELEJTEZŐ
4. CSOPORT
Kirill Szkacskov (orosz)–Ecseki Nándor 4:1 (11:3, 6:11, 11:6, 13:11, 11:9)

5. CSOPORT
Pattantyús Ádám–Darko Jorgic (szlovén) 4:1 (12:14, 12:10, 11:8, 11:5, 11:4)

27. CSOPORT
Cuboi Juma (japán)–Kosiba Dániel 4:2 (8:11, 11:6, 11:13, 11:6, 11:8, 11:6)

PÁROS, SELEJTEZŐ
1. FORDULÓ
Ecseki Nándor, Kosiba Dániel–Birdie Boro, Nishaad Shah (indiai) 3:1 (11:6, 11:7, 11:13, 11:5)
Pattantyús Ádám, Panajotisz Jonisz (magyar, görög)–Sebastian Moavro, Salvador Uribe (argentin, mexikói) 3:1 (11:5, 10:12, 11:7, 11:7)
Tomás Konecny, Pavel Sirucek (cseh)–Kriston Dániel, Szita Márton 3:0 (14:12, 11:5, 11:3)
2. FORDULÓ
Patrick Franziska, Bastian Steger (német)–Ecseki Nándor, Kosiba Dániel 3:0 (11:6, 11:9, 11:6)
Tiago Apolónia, Joao Monteiro (portugál)–Pattantyús Ádám, Panajotisz Jonisz (magyar, görög) 3:0 (11:8, 12:10, 13:11)

U21, EGYES, SELEJTEZŐ
9. CSOPORT
Ecseki Nándor–Chase Bockoven (amerikai) 3:0 (11:3, 11:6, 12:10)
Simon Pfeffer (osztrák)–Ecseki Nándor 3:2 (11:8, 9:11, 6:11, 11:8, 11:7)

13. CSOPORT
Andreas Levenko (osztrák)–Szita Márton 3:1 (11:4, 11:6, 8:11, 11:8)

NŐK
EGYES, SELEJTEZŐ
9. CSOPORT
Csou Ji-han (szingapúri)–Ambrus Krisztina 4:1 (6:11, 11:9, 12:10, 11:3, 11:8)

18. CSOPORT
Adriana Diaz (Puerto Ricó-i)–Madarász Dóra 4:1 (11:9, 11:3, 11:6, 5:11, 11:4)

22. CSOPORT
Macudaira Siho (japán)–Pergel Szandra 4:1 (12:10, 11:9, 6:11, 11:9, 11:7)

PÁROS, SELEJTEZŐ
2. FORDULÓ
Madarász Dóra, Pergel Szandra–Mallika Bhandarkar, Reeth Tennison (indiai) 3:0 (11:1, 11:4, 11:5)
Cseng I-csing, Huang Ji-hua (tajvani)–Ambrus Krisztina, Nagyváradi Mercédesz 3:0 (11:4, 11:5, 11:8)
Póta Georgina, Elizabeta Samara (magyar, román)–Le Thi Hong Loan, Veronica Mosconi (olasz) 3:0 (11:7, 11:7, 11:9)
3. FORDULÓ
Jekatyerina Guszeva, Julia Prohorova (orosz)–Madarász Dóra, Pergel Szandra 3:2 (9:11, 11:8, 13:11, 6:11, 16:14)
Póta Georgina, Elizabeta Samara (magyar, román)–Liu Csi, Mak Ce Ving (hongkongi) 3:1 (11:7, 6:11, 11:5, 11:5)

U21, EGYES, SELEJTEZŐ
7. CSOPORT
Nagyváradi Mercédesz–Jekatyerina Guszeva (orosz) 3:2 (11:8, 11:8, 10:12, 8:11, 11:9)

Go to top