2-gyasz

Hetvenöt éves korában agyvérzés következtében elhunyt Varga Oszkár asztalitenisz-játékvezető. Temetése szeptember 13-án, 17 órakor lesz a kishartyáni temetőben.

Varga Oszkár 1944 áprilisában született Diósgyőrben. A 60-as évek elején kezdett el pingpongozni Kishartyánban. 1966-tól Juhász Imrével már a salgótarjáni városi és város környéki asztalitenisz-életet irányították. Harminc év után vált meg ettől a munkától, hogy betöltse a Nógrád Megyei Asztalitenisz Szövetség főtitkári posztját, melyet több mint 20 év után adott át.

Mellette országos, majd 1992-től nemzetközi játékvezetőként számos hazai és nemzetközi versenyen vett részt. Munkáját mindig precízen, lelkiismeretesen látta el. Jó kapcsolatot ápolt a sportolókkal és játékvezető kollégáival egyaránt. Mindenkinek hiányozni fog. Nyugodjon békében! Emlékét megőrizzük.

Varga Oszkár fényképe 2


Go to top