IMG 1387

 

2019. évben a Nógrád Megyei Asztalitenisz Szövetség szervezésében és támogatásával 10. alkalommal került megrendezésre az egy hetes edzőtábor Szécsényben. A tábor a megyei egyesületek között, illetve a helyi médiában hirdettük meg, az idén július 8-tól július 12-ig tartott.

 

A pingpongtábor helye a szécsényi Bárkányi János Katolikus Általános Iskola tornaterme volt, melyen 12-13 gyermek vett részt főleg Nógrád megyéből, de volt heves megyei résztvevő is. Az edzés minden nap 9.30-tól kezdődött, rövid bemelegítést követően a gyerekek az alapütéseket, pörgetést, illetve egyéb gyakorlatokat végeztek, a játékot folyamatosan működő adogatógép is segítette. 11.30-kor ebédszünetet tartottunk, mely közös étkezést jelentett a közeli étteremben. Ebéd után fagyizás, rövid pihenés, szieszta következett.

Délután 13.30-tól újra asztalhoz állt mindenki és az edzés kb. 15.30-16.00-ig tartott.

Az edzést követően késő délutáni csapatépítő programokat is szerveztünk (közös starndolás, szalonnasütés, séta, pizzázás stb.)

 

 

Go to top