2019-szekszard

A végletekig kiélezett döntőkben a férfiaknál a BVSC-Zugló, a nőknél a Szekszárd AC nyerte meg az Extraliga 2018–2019-es kiírását.

Izgalmakban nem volt hiány a celldömölki négyes döntő vasárnap délutáni mérkőzésein, azaz a két aranycsatában. A Szekszárd női csapata az alapszakasz végén 7:0-ra legyőzte a Budaörsöt, ám Szily György már akkor mondta, hogy ez semmit sem jelent, meg kell majd küzdeniük a címvédésért. Mintha csak a jövőbe látott volna a Tolna megyeiek szakvezetője, a fináléban ugyanis igencsak megnehezítette a dolgukat a Budaörs. Hét mérkőzés után 4:3-ra Lovas Petráék vezettek, ám ekkor még két győzelem hiányzott nekik a végső sikerhez. Ebből csak egy lett meg, így az 5:5-ös döntetlennel a Szekszárd nyerte meg a bajnokságot, mivel az alapszakaszban előrébb végzett mostani ellenfelénél, konkrétan megnyerte az alapszakaszt.

„Köztudott, hogy az egyes számú csapatunk megszűnik, ezért mindenféleképp szerettük volna még utoljára megnyerni az Extraligát. Mindenki láthatta, hogy ez borzasztó nehéz volt, az ellenfelünk ugyanúgy megérdemelte volna az első helyet, mint mi. A végjátékokból mi jöttünk ki ma jobban, ezért tudtuk megnyerni a mérkőzést. Holnap még lesz egy csapatbúcsúztató a főszponzorral, utána mindenki elkezdi az új életét valahol” – nyilatkozta Szily György, aki a főtámogató távozása után legalább utánpótlásszinten szeretné életben tartani az asztaliteniszt Szekszárdon.

A férfiaknál a BVSC hasonló cipőben járt, mint a budaörsiek, hiszen muszáj volt megvernie a PTE-PEAC-ot, amelynek alapszakaszgyőztesként a döntetlen is az aranyérmet jelentette volna. A pécsi sikert hozó páros mérkőzés után András Csaba egyenlített, ezt követően pedig a BVSC két rutinos játékosa, Jakab János és Molnár Krisztián repítette a zuglóiakat, egészen a 6:4-es győzelemig.

„Ötven százalék esélyt adtunk magunknak a döntő előtt – árulta el Vígh Zsolt, a BVSC edzője. – Azt gondoltuk, hogy a páros mérkőzés lehet a siker kulcsa, hiszen a Pécsnek öt győzelem már elég lett volna az alapszakasz végeredménye miatt. Sajnos a páros elment, de utána minden játékosunk olyan tökéletes teljesítményt nyújtott még a vesztes mérkőzéseken is, hogy kitartottunk a végéig. A csapatunkban most gyakorlatilag három generáció találkozott, hiszen én még Jakiékkal is nagyon nagy csatákat megnyertem, ők most már edzik Csabiékat, én ugyanúgy őket, szóval nem akarok túlozni, de ez egy olyan történelmi pillanat volt, amit ritkán ad az élet. Éreztük, hogy ezt most meg kell csinálni, mert soha vissza nem térő lehetőség.”

A bronzérmet a nőknél az Erdért szerezte meg, míg a férfiaknál a házigazda, tavaly elsőként végző Celldömölk. A hazaiak tehát nem maradtak érem nélkül, de a pénteken átadott új asztalitenisz-csarnokuk miatt amúgy is emlékezetes marad számukra ez a hétvége.

„A városban működő Jufa Hotellel együttműködve edzőtáborokat szervezünk, regionális versenyeket is rendezünk majd, és bízom benne, hogy jövőre sikerrel megpályázzuk a Top 12 bajnokságot is, hiszen hat asztallal azt is tökéletesen le tudjuk itt bonyolítani” – tekintett előre Fehér László polgármester, a MOATSZ alelnöke, aki 12 évet játszott az osztrák harmadosztályban, a most véget ért idényben a Celldömölk megyei csapatát erősítette, de ha a műtött térde bírja, akkor visszatérne az NB III-ba.

A négyes döntőről nem hiányozhatott Nátrán Roland sem, aki az OPAL-csarnok egyik fontos jövőbeli funkciójáról is beszélt.

„Celldömölknek többszörös Extraliga-győztes csapata van, a vezetői kellő tapasztalatot szereztek már a szervezésben, így minden rendben volt. Egyéni magyar bajnokságot rendezett korábban Celldömölk, és most már final fourt is. Az új csarnok régiós központként működik majd. Kifejezett célja az itt folyó munkának, hogy a környező településekre vagy akár környező megyékre is pozitív hatással bírjon” – mondta a Magyar Asztalitenisz Szövetség elnöke.

A győztesek és a helyezettek éremdíjazásban és az alábbi pénzdíjazásban részesültek:

1. helyezett: 750 000 Ft
2. helyezett: 375 000 Ft
3. helyezett: 250 000 Ft
4. helyezett: 125 000 Ft

EXTRALIGA, NÉGYES DÖNTŐ, CELLDÖMÖLK
DÖNTŐK
FÉRFIAK
BVSC-Zugló–PTE PEAC-Kalo Méh 6:4
Jakab, Molnár–Gerold, Lindner 1:3
András–Lindner 3:0
Molnár–Demeter 2:3
Jakab–Gerold 3:2
András–Demeter 2:3
Jakab–Lindner 3:1
Molnár–Gerold 3:0
Jakab–Demeter 3:2
András–Gerold 2:3
Molnár–Lindner 3:2

NŐK
Szekszárd AC–SH-ITB Budaörs 2i SC 5:5 – a döntetlennel a Szekszárd a bajnok
Madarász, Paskauskiené–Pergel, Fazekas 2:3
Bilenko–Fazekas 2:3
Madarász–Lovas 3:1
Paskauskiené–Pergel 3:0
Madarász–Fazekas 3:0
Bilenko–Pergel 0:3
Paskauskiené–Lovas 1:3
Madarász–Pergel 3:2
Paskauskiené–Fazekas 3:0
Bálint–Lovas 0:3

BRONZMÉRKŐZÉSEK
FÉRFIAK
Celldömölki VSE-Swietelsky JUFA HOTELS–HED LAND SE Mezőberény 6:3
Fazekas, Szita–Vajda, Sebestyén 2:3
Kriston–Sebestyén 2:3
Fazekas–Szabó 3:0
Szita–Vajda 0:3
Fazekas–Sebestyén 3:2
Kriston–Vajda 3:0
Szita–Szabó 3:1
Fazekas–Vajda 3:1
Szita–Sebestyén 3:1

NŐK
Budapesti Erdért SE–Statisztika PSC 6:1
Varga, Ambrus–Dari, Czeglédi 3:0
Tóth–Dari 1:3
Ambrus–Veszely 3:0
Varga–Czeglédi 3:0
Ambrus–Dari 3:1
Tóth–Czeglédi 3:0
Varga–Veszely 3:0

A szombati elődöntőkről itt lehet olvasni.

Go to top