A Sportegyesületek Országos Szövetsége 2019-ben ünnepli megalakulásának 30. évfordulóját. Ezen jeles alkalom megünneplésének alkalmából a SOSZ egy „SOSZ 30” rendezvénysorozatot indít, melynek első állomása a 2019. február 1-én tartandó „AKTUALITÁSOK A SPORTSZERVEZETEK ADÓZÁSI ÉS PÁLYÁZATI KÉRDÉSEIBEN 2019” konferencia lesz.

 

Az elmúlt évek magas érdeklődései is bizonyították, hogy az adózási, valamint a sportszervezetek számára elérhető pályázati lehetőségek témája örökzöldek, e területeken évről évre jelentős változások jönnek létre a jogalkotói aktivitás nyomán. Ezekben eligazodni, tájékozottnak lenni nem csak általában érdemes, hanem a gyakorlat terén hasznos és fontos, mivel ezzel egyrészt elkerülhetőek a jogszerűtlen működésből eredő hátrányos jogkövetkezmények, másrészt számos gazdasági előnyben részesülhetnek.

A programban amellett, hogy összefoglalva fogjuk bemutatni az idei évben történt legfontosabb adójogi és pályázati módosításokat, kiemelten fogjuk kezelni a HISZEK Benned Sport Programban elnyert támogatások elszámolásához kapcsolódó információk megosztását is.

A konferencia programját itt, a meghívóját csatolva küldöm Önöknek.

Időpontja: 2019. február 1. (péntek) 14:00 óra 

Helyszíne a Magyar Sportok Háza.  1. emeleti konferenciaterem

Tervezett Program:

13:30 Regisztráció

14:00 Köszöntő

  1. Deutsch Tamás, a Sportegyesületek Országos Szövetsége elnöke

14:15 A sportszervezeteket érintő legfőbb adózási változások 2019-ben

Nagy József, a SOSZ elnökségi tagja, a Magyar Röplabda Szövetség operatív igazgatója

14:50 Tájékoztató a TAO támogatási rendszer jogi kereteiről és a sportot érintő legfontosabb tudnivalókról

  1. Rabné dr. Barizs Gabriella tájékoztatási szakértő referens, NAV Központi Irányítás

15:30 Tájékoztató a Nemzeti Együttműködési Alap (NEA) pályázati rendszerének változásairól

Potos Ilona, Nemzeti Együttműködési Alap - Mobilitás és alkalmazkodás kollégiumi tag, Kőbányai Sportszövetség elnöke

15:50 Az állami támogatások elszámolási rendje - a HISZEK Benned Sport Program aktuális elszámolási kérdései

Deák Attila, osztályvezető, EMMI Sportért Felelős Államtitkárság, Támogatási és Kontrolling Főosztály, Kontrolling Osztály

Az előadások után lehetőség nyílik konzultációs céllal kérdésekre.

A konferencia részvételi díja SOSZ tagsággal rendelkező sportszervezetek részére ingyenes, SOSZ tagsággal nem rendelkező szervezetek és magánszemélyek részére 5 000 Ft/fő, amit a 18203332-06029691-40010015 számú bankszámlaszámra előre utalással kérünk befizetni.

A részvétel mindenki számára előzetes regisztrációhoz kötött, melyet email formájában a Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. email címre kérünk eljuttatni a sportszervezet és a résztvevő(k) megnevezésével, valamint a számlázási adatokkal.

Várunk minden témában érintett sportszövetség sportszervezet sportvezetőjét, pénzügyi és gazdasági vezetőjét, sportmenedzserét és minden olyan érdeklődőt, akik a témákban érintettek és szeretnének szakemberektől valódi segítséget és eligazítást kapni a sportszervezeteket érintő változásokról és lehetőségekről.

Tisztelettel kérem Főtitkár Asszonyt / urat, hogy lehetősége szerint az Önök tagszervezeteinek is hívják fel a figyelmét a SOSZ rendezvényére, ami valóban a Magyarországon működő sportszervezetek munkájának támogatását szolgálja.

A rendezvény linkje a http://sosz.hu/2019/01/21/aktualitasok-a-sportszervezetek-adozasi-es-palyazati-kerdeseiben-2019-konferencia-februar-1-en/ oldalon található.

Ezúton is várunk minden tagszervezetünk sportvezetőjét, pénzügyi és gazdasági vezetőjét, sportmenedzserét és minden olyan érdeklődőt, akik a témákban érintettek és szeretnének szakemberektől valódi segítséget és eligazítást kapni a sportszervezeteket érintő változásokról és lehetőségekről.

 

 

Go to top