magos-judit

Hatvanhét évesen elhunyt Magos Judit, az asztalitenisz történetének kiemelkedő alakja.

Világklasszistól búcsúzunk. Magos Judit 1951-ben született Budapesten, és 1972-ben már kétszeres Európa-bajnoknak mondhatta magát. Később még négy Eb-aranyat nyert, így összesen hatszor lett a kontinens legjobbja – egyesben, női párosban és csapatban is kétszer. Világbajnokságon csapatban kétszer végzett negyedikként.

Hazai porondon is sikert sikerre halmozott, és 26 országos bajnoki címe mellett a Statisztika 13 BEK-diadalának is részese volt.

A tollszárfogással játszó kiválóság idehaza a KSI, a Statisztika és az ESMTK sportolója volt, az NSZK-ban a Saarbrückent és az Elvsberget erősítette.

Örökös magyar bajnok, négyszer választották az év magyar asztaliteniszezőjének (1973, 1974, 1976, 1978), utóbbi évben az év magyar sportolónője címet is elnyerte.

A 2015-ben megalapított európai asztalitenisz-hírességek csarnokába az elsők között választották be.

Nyugodjék békében.

Go to top