szeb-alakuloules-2017-11

Hétfőn tartották meg a Magyar Asztalitenisz-szövetség szakmai és edzőbizottságának alakuló ülését.

Öt órán át tartott az alakuló ülés, a bizottság elnökének Rozsnyói Tibort választották, aki 25 évet dolgozott külföldön, ebből 15 évet Németországban.

„Negyven évvel ezelőtt voltam tagja először az edzőbizottságnak, de a huszonöt éves külföldi távollétem miatt nem mondhatom, hogy megszokott érzés volt ilyen ülésen részt venni. A jobbítás szándékát minden edzőbizottsági tagon lehet érezni, éppen ezért minden napirendi pontot alaposan ki tudtunk vesézni” – számolt be Rozsnyói Tibor.

A szakmai és edzőbizottság egy javaslattevő szervezet, amely az elnökség felé tudja továbbítani a határozatait, meglátásait, döntési joggal nem rendelkezik. Rozsnyói Tibor szerint szerencsés, hogy a bizottság minden tagja egy-egy területnek a specialistája. A bizottsági elnök úgy gondolja, hogy mindenekelőtt a felnőtt- és utánpótlás-válogatottak eredményes szereplését kell biztosítani, mivel az asztalitenisz csak így maradhat a kiemelten támogatott sportágak között.

Az ülésen ott volt Paár Dávid, a MOATSZ főtitkára is, aki optimistán tekint a bizottság működése elé.

„Szerintem a szövetség egyig legfontosabb bizottságáról beszélünk – mondta Paár Dávid.Innen olyan szakmai muníciónak kell kijönnie, amely alapvetően határozza meg a szövetség működésének szakmai színvonalát. Itt a terepen dolgozó szakemberek gyűlnek össze, akik testközelből látják a sportág problémáit. Azt várom, hogy ez a csapat olyan kész megoldásokat tud majd felmutatni, olyan szakmai anyagokat tud elkészíteni, amelyek segítségével az elnökség könnyebben tud válaszokat adni az aktuálisan felvetődő problémákra.”

A SZAKMAI ÉS EDZŐBIZOTTSÁG TAGJAI
(a bizottsági tagok 4 évre kerültek kinevezésre, kivéve azokat, akinél az időtartam külön jelzésre kerül)
Rozsnyói Tibor (elnök)
Lindner Ádám
Türei Ferenc (1 évre)
Oláh Zsuzsa (1 évre)
Bátorfi Zoltán (női szövetségi kapitányi tisztség betöltésének időtartamára, de maximum 4 évre)
Aranyosi Péter (férfi szövetségi kapitányi tisztség betöltésének időtartamára, de maximum 4 évre)
Dr. Ács Pongrác
Dr. Paár Dávid (főtitkári tisztség betöltésének időtartamára, ill. a sportigazgatói tisztség betöltéséig, de maximum 4 évre)
Herendi Iván (1 évre)
Fodor Miklós
Fazekas Péter
Dobrotka György
Szvitacs Alexa (1 évre)

Go to top