ligak-kupaja-2017

Idén is megrendezik az először tavaly tető alá hozott Ligák Kupája elnevezésű versenyt. A június 17-18-i hétvégén a kvalifikációs csapatversenyre kerül sor Csömörön.

Tizenhat asztalon három különböző erősségű ligában zajlanak majd a selejtezős küzdelmek. A június 17-18-án legjobban teljesítő csapatok részt vehetnek az augusztusi Ligák Kupája-döntőn, amelyen már NB I-es, extraligás és külföldön játszó pingpongosok is indulhatnak.

A csapatversenyeken kortól és nemtől függetlenül bárki részt vehet, így éppúgy elindulhatnak az utánpótláskorú játékosok, ahogy az idősebb generáció képviselői is. A Ligák Kupáján így indulhat amatőr és profi játékos is.

A szervezők egyik fő célja, hogy olyan csapatok is tudjanak egymással vagy egymás ellen játszani, akiknek a szezon során erre nincs lehetőségük. Így például egy olyan csapat, amelyik az ország nyugati régiójában játszik egy adott bajnokságban, össze tudja mérni tudását egy olyan csapattal, amelyik azonos ligában, de az ország keleti, déli vagy éppen az északi régiójában játszik.

További információkat a versenyről itt találhatnak az érdeklődők.

Go to top