A Magyar Asztalitenisz Szövetség elbírálta azt a több mint 130 pályázatot, amelyet újonnan induló, hátrányos helyzetű és feltörekvő klubok nyújtottak be a szervezethez.  A támogatottak listája megtekinthető.

 

 

A támogatottak kiválasztásának, illetve a támogatás mértékének szempontja volt a szakosztályok teljesítménye (utánpótlás korú játékosok száma, eredményesség), az, hogy milyen mennyiségben növekedett az adott műhelyben a korosztályos sportolók száma, illetve a hátrányos helyzet.

A MOATSZ megpróbált a lehető legszélesebb körben támogatást nyújtani, s ez rendező elv lesz a későbbi pályázatok esetében is.

A támogatottak mostani köréből kikerültek az iskolák: részükre átfogó programot indítunk. Ennek a kidolgozása folyamatban van, így a pályázó iskolákkal a későbbiekben vesszük fel a kapcsolatot.

Az asztalok és az adogatógépek klubokhoz való eljuttatásában a JOOLA Magyarország nyújt segítséget a szövetségnek, a labdákat a Marczibányi téri Ormai László csarnokban lehet majd átvenni. A pályázókat hamarosan értesítjük a részletekről.

A támogatottak listáját, a támogatások mértékét, valamint az utánpótlás-nevelő egyesületek számára a pontverseny alapján korábban megítélt összegeket ebben a táblázatban lehet megtekinteni: Táblázat

Go to top