Megérkezett a szövetségbe az első szállítmány az új, műanyagból készült labdákból, amelyekkel elsőként a szeptemberi csapat Eb-re készülő felnőttválogatott játékosai gyakorolhatnak.

Az ősztől a jelentősebb versenyeken kötelezően használandó műanyaglabdák körüli bizonytalanság csökkenni látszik: a szövetségbe szerdán megérkezett az első jelentősebb adag. A Joola 360 darab új típusú labdát juttatott el a MOATSZ-ba, s ezeket elsőként a szeptemberi, lisszaboni csapat Európa-bajnokságra készülő felnőtt férfi- és női válogatott játékosai tesztelhetik

pplabdauj

 A labdák darabja 333 forintba kerül, ami jóval olcsóbb a piacra elsőként kidobott Xu Shao Fa gyártmányú labdánál, ugyanakkor lényegesen drágább a korábbi, kaucsukból készült fajtánál. Dr. Stocker Miklós főtitkár tájékoztatása szerint a későbbiekben beszerezhetők lesznek a labdák tréningezésre alkalmas változatai is, s ezeket sokkal kedvezőbb áron lehet majd megvásárolni. „A szövetségnek feltett szándéka, hogy az arra leginkább érdemes szakosztályoknak a jövőben is eszköztámogatást nyújt, s ennek jegyében egyebek mellett labdákkal tudjuk segíteni a klubokat” – mondta.

Az egyesületek – a korábbi ígéretnek megfelelően – várhatóan augusztus elejétől juthatnak hozzá nagyobb tételben a labdákhoz. (A főtitkár felhívta a figyelmet arra, hogy a legjelentősebb ITTF-versenyeket továbbra is az elmúlt időszakban megszokott gyártók – Butterfly, DHS,Joola, Nittaku stb. – labdáival rendezik majd.)

Amint az köztudomású: idehaza a csapatbajnokságok közül az Extraligában és az NB I-ben, az egyéni viadalokon pedig az első osztályú országos felnőtt és utánpótlás ranglistaversenyeken lesz kötelező a műanyaglabda használata.

Friss hírek az új labdákkal kapcsolatban a Butterfly Magyarország Facebook-odalán.

Go to top