Minden várakozást felülmúló érdeklődés mellett hatalmas sikert aratott a szombaton a Körcsarnokban rendezett Generációk Csatája elnevezésű sportági gála, amelyen az egymillió forint összdíjazású férfiversenyt Jakab János nyerte.

A Fazekas Péter nagyszerű ötlete nyomán, a MOATSZ közreműködésével megvalósult gálán 1700 néző töltötte meg a Körcsarnok széksorait, bizonyítva ezzel az asztalitenisz népszerűségét, az igényt az együtt ünneplésre, az összefogásra. A felejthetetlen hangulatú, öt és félórás rendezvényen szinte mindenki ott volt, aki számít, számított a sportágban az elmúlt évtizedekben. A fő attrakció az 1979-ben világbajnoki címet szerző Jónyer, Klampár, Gergely, Takács, Kreisz ötösfogat ünneplése, a hétszeres Európa-bajnoknő, Tóth Krisztina aktív játéktól való búcsúja, valamint a két svéd világklasszis és hajdani nagy ellenfél, Mikael Appelgren, valamint Jörgen Persson fellépése volt.

A harminckét férfiversenyző részvételével rendezett pénzdíjas viadalt Jakab János nyerte, miután a döntőben 3-1-re legyőzte Zoltán Zoltánt. A bronzérem Ecseki Nándornak és Nagy Krisztiánnak jutot. A verseny összes eredménye ITT.

A média képviselői is rég nem látott létszámban érkeztek a helyszínre. Itt hívjuk fel a figyelmet, hogy a Sport1 televízióban december 25-én 14 órától félórás összefoglaló tekinthető meg az eseményről.

Íme, a Magyar Távirati Iroda beszámolója arról a napról, amellyel kapcsolatban egyöntet volt a vélemény a helyszínen: kell, hogy legyen folytatása!

"A csoportmérkőzésekkel még pénteken elkezdődött meghívásos, egymillió forint összdíjazású férfi viadalon a közelmúlt és a jelen legjobb hazai asztalteniszezői vettek részt, a legidősebb induló a még 61 évesen is aktív Klampár Tibor, míg a legfiatalabb a mindössze 12 esztendős András Csaba volt. A döntőbe két Ausztriában légióskodó játékos, a Stockerauban szereplő Jakab János, valamint – némi meglepetésre – az Oberwart UTTC-ben játszó Zoltán Zoltán került. A finálé Jakab 3:1-es diadalát hozta, aki így 200 ezer forintot vihetett haza.    

A zsúfolásig megtelt Körcsarnokban, 1700 néző előtt megtartott többórás pingponggála elején felidézték a magyar asztalitenisz legfényesebb sikereit. A közönség vastapssal köszöntötte a 35 éve Phenjanban csapatban világbajnoki aranyérmet nyert Jónyer Istvánt, Klampár Tibort és Gergely Gábort, valamint a csapat két kiegészítő emberét, Takács Jánost és Kreisz Tibort. A kínaiak elleni nagy diadalról készített korabeli tévéfelvétel levetítésekor Gergelynek még a könnye is kicsordult. Ezt követően társaival együtt az évforduló alkalmából egy emlékplakettet vehettek át Nátrán Rolandtól, az idén fennállása 90. évfordulóját ünneplő Magyar Asztalitenisz-szövetség (MOATSZ) elnökétől, valamint Pósfai Gábor szakmai alelnöktől.    

Az 1979-es világbajnok csapat tagjai valamennyien asztalhoz léptek a gálán, akárcsak a négyszeres világbajnok svéd Mikael Appelgren, a bemutatóiról híres, több mint 30 eszközzel játszani tudó, 72 éves Faházi János, továbbá az esemény főszervezője, az idei Top12-győztes Fazekas Péter is. Penge helyett ezúttal ütőt fogott a magyar vívósport két jelenkori kiválósága, a londoni kardvívó olimpiai bajnok Szilágyi Áron, valamint az idei nandzsingi ifjúsági olimpia párbajtőr aranyérmese, Esztergályos Patrik is.  

A gála második részében elbúcsúztatták az aktív versenyzéstől visszavonuló hétszeres Európa-bajnok Tóth Krisztinát, aki a Magyar Asztalitenisz-szövetség életműdíját vehette át Nátrán Rolandtól, valamint Faragó Judittól, a nemzetközi szövetség vezérigazgatójától. A kiváló játékos a meghatódottságtól elsírta magát. A Németországban dolgozó Tóth több bemutató mérkőzést is játszott, többek között Oláh Zsuzsa, a sikereit német nemzeti színekben elérő Nemes Olga, továbbá a cseh Renata Strbíková ellen.

A színes program egy vegyes páros mérkőzéssel folytatódott, ekkor Tóth és Appelgren mellé az ötszörös világbajnok svéd Jörgen Persson, valamint a jelenlegi legjobb magyar női játékos, a világranglistán 18. Póta Georgina is csatlakozott.     

Az est egyik fénypontja az volt, amikor Nátrán Roland az asztalitenisz-szövetség nevében az olimpiai bronzérem másolatát adta át a szöuli játékokon negyedik Klampár Tibornak, valamint a párosban a dobogóról Sydneyben éppen lecsúszó Tóth Krisztinának, illetve a gáláról hiányzó akkori versenyzőpárja, Bátorfi Csilla édesapjának, Bátorfi Istvánnak.     

A rendezvényen volt még paraasztalitenisz-bemutató, Appelgren–Persson show, és megvillantotta képességeit a magyar asztalitenisz utánpótlásának két nagy reménysége, az idén párosban ifjúsági Európa-bajnokságot nyert Ecseki Nándor és Szudi Ádám is."

Go to top