1-mercedes-benz-sportakademia

A kecskeméti Mercedes-Benz Sport Akadémián rendezik meg február 28. és március 1. között a több korosztály versenyeit összefogó országos asztalitenisz-bajnokságot.

Sosem volt még Magyarországon olyan nagyszabású országos asztalitenisz-bajnokság, mint amilyennek Kecskemét idén otthont ad.

Több generáció és azon belül korosztály egyszerre, egy helyen találkozik majd, az U21-ben versenyzők felnőtt egyéniben is indulni tudnak. Nemzetközi lebonyolítási módot követve megvalósulhat az, hogy az U21-es és a felnőtt egyéni bajnokság egymásra épülve kerül megrendezésre.

A felnőtt egyéni versenyt az újoncok is meg tudják nézni, ami motivációt nyújthat a fiatal versenyzőknek. A nemzetközi színtéren eredményesen szereplő parasportolóink bevonása szintén fontos a sportág jövője, az utánpótlás biztosítása, a parasport megítélése szempontjából.

Ugyancsak fontos, hogy az ország asztaliteniszezői, attól függetlenül, hogy épek vagy fogyatékossággal élők, személyesen is megismerjék egymást. Az egy időben zajló versenyzés, a személyes sportolói találkozás, az inkluzív versenykörnyezet segíti a magyar para-asztalitenisz fejlődését minden sérülésspecifikum számára (mozgás-, látás-, hallás- és intellektuálisan sérültek).

A program értelemszerűen bővíthető további generációval, a szeniorok korosztályával.  Egy ilyen egyedi, nagyszabású, sokszínű sportesemény felkeltheti a média figyelmét, ami nagyon fontos a sportág hazai megítélése miatt.

Ez a fajta lebonyolítási forma költséghatékony, hiszen a versenybírói, játékvezetői költségek, a terembérlet, teremberendezés, szállítás és egyéb rendezési költségek, de az egyesületi költségek is (szállás, utazás) koncentráltan oszlanak el a két-három napra.

Megközelíthetőség szempontjából Kecskemét az ország egyik legkedvezőbb városa, autópályán könnyen elérhető, Budapesthez is közel van. E mellett olcsó, minőségi szálláshelyekkel is rendelkezik a város.   

A szervezők az első nap végén lehetőséget tudnak biztosítani arra, hogy bármilyen, az asztalitenisz szempontjából fontos konferencia, fórum, egyeztetés a klubok között megrendezésre kerülhessen. Erre már akadtak követendő példák.

Go to top