IMG 20181021 111814

 

 

Immár negyedik alkalommal került megrendezésre a Landorhegyi Sportiskolában az EVO Komplex Kupa Asztaliteniszverseny, egyúttal ( másodszor ) Tóth Róbert emlékverseny. A versenyen öt kategóriában, megyei, NBII, NBIII egyéni illetve páros számokban osztottunk díjakat, a rangos, 80 fős mezőnyben, akik csaknem 20 településről érkeztek a Dunántúlról. A Kupa rangját és elismertségét jelzi, hogy megtisztelte rendezvényünket Vígh László országgyűlési képviselő, miniszteri biztos, Fehér László, a MOATSZ alelnöke, valamint bemutató edzés is láthattunk Somosi Miklós válogatott edző és Katus Krisztián válogatott kerettag, Extraligás játékos között ( ők egyébként EVO-s csapatainknak edzéseket is tartottak/tartanak múlt péntekről szerdáig ). A színvonalra nem lehetett panasz, remek meccseket láthattunk és sok-sok pozitív visszajelzést kaptunk, hogy folytassuk és lehetőségeink szerint bővítsük majd a tornát.

Eredmények:
Férfi páros ( megyei ): 1. Pentelli Marcell ( Cserszegtomaj ) - Nagy Takács Gábor ( Egervölgy ), 2. Takács László ( Szombathely) - Csizi Tamás ( EVO ASE ), 3. Szarka Sándor (Nagykanizsa ) - Kovács Tibor ( Cserszegtomaj ) és Horváth Krisztián ( Káld ) - Farkas Bálint ( Káld )
Férfi egyes ( megyei ) : 1. Szerdahelyi Krisztofer ( Nagykanizsa ), 2. Mikó József ( Káld ), 3. Kovács László ( Kemestaródfa ) és Szarka Sándor ( Nagykanizsa )
Férfi páros ( NB-s ): 1. Horváth István ( Pestújhely ) - Harkály Bálint ( CVSE ), 2. Csapó Árpád ( Kozármisleny ) - Salamon Attila ( Nagykanizsa ), 3. Bükfa András ( Kaposvár ) - Lukács Balázs ( CVSE ) és Major Ferenc ( Kaposvár ) - Hidasi György ( EVO ASE )
NBII egyéni: 1. Ölbei Péter ( CVSE ), 2. Major Ferenc ( Kaposvár ), 3. Nyírő József ( Hévíz ) és Horváth István ( Pestújhely )
NBIII egyéni: 1. Csapó Árpád ( Kozármisleny )., 2. Ölbei Péter ( CVSE ), 3. Salamon Attila ( Nagykanizsa ) - Kern Adrián ( Baja )
A díjakat Stanka László, az EVO Komplex Kft. ügyvezetője, a verseny főtámogatója, az EVO ASE elnöke adta át. A verseny teljes bevételét Tóth Róbert családjának ajánlottuk fel.
Főbb támogatóink: Belga Étterem, Galeri Étterem, Hevesi Sándor Színház, Terra Incognita Étterem, Lenti Termálfürdő, Keresztury Dezső VMK, Dave Sport, ELF Sörfőzde, Kikimix, Alibi Pub, RECOP  

Go to top