arloy-emlekplakett

Emlékplaketteket kapott a Magyar Asztalitenisz-szövetségtől az idei para Európa-bajnokságon érmet szerző Arlóy Zsófia és Pálos Péter, valamint Vígh Zsolt szövetségi kapitány.

A december 20-i elnökségi ülésen Nátrán Roland MOATSZ-elnök adta át az emlékplaketteket a laskói Eb-n elért eredményekért.

„A riói paralimpia után már kaptam egyszer ilyen díjat, de egyáltalán nem tekinthető rutinszerűnek ennek az átvétele, mert sokan és sokat dolgoztunk ezért az eredményért – jelezte a szlovéniai kontinensbajnokságról bronzérmet hozó Arlóy Zsófia, hogy mindig nagy öröm, ha értékelik a munkáját. – Plusz negyvenkilenc ponttal zártam az idei paraversenyeket, a hazai bajnokságban hetvenöt százalékot értem el férfiak között, nem paramezőnyben, azt érzem, hogy jó úton vagyunk. Azzal, hogy az Európa-bajnokságon sikerült legyőznöm egy kétszeres paralimpiai bajnokot, egy újabb lépést tettünk a felé, hogy elérjünk a csúcsra.”

Az idei Eb-t megnyerő Pálos Péter egyéb elfoglaltsága miatt nem tudott jelen lenni az eseményen, helyette Vígh Zsolt vette át a díjat, no meg a sajátját is.

„Nagyon jólesett ez az elismerés – mondta a paraválogatott szövetségi kapitánya. – A magyar parasportolók mindig úgy állnak asztalhoz, hogy Magyarországot képviselik, és szeretnének a legjobbak között lenni. Van egy vitrinem a sportban szerzett relikviáknak, ez méltó helyre kerül majd benne, hiszen újszerű, mivel nekem ez volt az első nagy megméretésem nemzetközi versenyen.”

Go to top