final-four-2017

A PEAC férficsapata először, a Szekszárd női együttese másodszor nyerte meg az élvonalbeli magyar asztalitenisz-bajnokságot. Az Extraliga idei négyes döntőjét Szigetszentmiklóson rendezték meg.

AZ EZÜSTBŐL ARANY LETT

Hosszú évek munkája ért be Pécsen, a sok ezüstérem után a PEAC megszerezte fennállása első aranyérmét a magyar első osztályban. Az már szombaton eldőlt, hogy nem lesz címvédés, a legutóbbi hét kiírást megnyerő Celldömölk ugyanis kikapott a Bátorfi Zoltán vezette Szécsénytől. A döntőt 6:2-re nyerték meg a pécsiek.

„A legutóbbi három évben mindig másodikként végeztünk, nagyon bíztunk benne, hogy az idén egy nagyon jó alapszakaszbeli teljesítmény után sikerül végre megnyerni a bajnokságot – nyilatkozta a PEAC-ot irányító dr. Ács Pongrác. – Nagyon sok ember vágya volt ez Pécsett. Ezt a győzelmet professzor Farkas Ferencnek, korábbi szakosztályvezetőnknek ajánlanánk, neki minden álma az volt, hogy bajnokságot nyerjünk. Ebben az évben ment el közülünk, egy-két necces labdánál éreztük az ő kezét is."

A szécsényiek kapcsán felemás érzéseink lehetnek, hiszen az ezüstérmük bravúrosnak mondható, ismétlésre azonban nem lesz módjuk, mivel a hírek szerint megszűnik a csapatuk... Búcsúzóul még majdnem kihozták a maximumot a bajnoki szereplésükből.

„Ma sokkal fáradtabb voltam, mint tegnap, a kondim már nem a régi, ráadásul nekünk sokkal kevesebb időnk volt a regenerálódásra az elődöntő után – mondta Bátorfi Zoltán, a Szécsény játékosa, egyben a női szövetségi kapitány. – Épp tegnap gondolkodtam azon, hogy az első bajnoki döntőmet huszonnyolc évvel ezelőtt játszottam, mégpedig Kriston Zsolt, a mostani csapattársam édesapja ellen."

A Celldömölk kis híján a bronzéremről is lemaradt, a Szeged elleni bronzmérkőzés ugyanis 5:5-re végződött, a vasiak 21:19-es játszmaaránnyal szerezték meg a harmadik helyet.

„Nehéz ilyenkor bármit is mondani, mert a csapat szerintem szenzációsan játszott, különösen Vitsek Iván nyújtott igen emlékezeteset, hiszen valamennyi mérkőzését megnyerte. Ilyenkor a vesztes fél számolgatja azokat a szetteket, amelyeket meg lehetett volna nyerni. Gondolok itt például Timafalvi Gergőre, akinek 1:1, 10:7-nél három szettlabdája volt Lindner Ádám ellen, vagy Vitsek Ivánra, aki megverte ugyan Fazekas Pétert, de az első két szettet szettlabdákról, illetve nagy vezetésről bukta el. Összességében nem lehetünk elégedetlenek, mert tényleg nagyon jól játszott a csapat, és közönségszórakoztató mérkőzésen dőlt el a bronzérem. Hiányérzetünk van, de az alapvető célkitűzést, a négyes döntőt elértük" – értékelt dr. Lukács Levente.

A szegediek csapatvezetőjétől megtudtuk még, hogy Gerold Gábor fájó szívvel búcsút int a csapatnak, így a cél a következő szezonra egy stabil középcsapat kialakítása lesz a Tisza partján.

A Celldömölknél is lesz változás a csapatösszetételben, hiszen Lindner Ádám helyére Kriston Dániel érkezik Szita Márton és Fazekas Péter mellé.

„Úgy készültünk, hogy döntőt fogunk játszani, de a Szécsény ellen három 3:2-es mérkőzést is elvesztettünk. A játékosaink fejben nem bírták az ötödik szetteket, illetve Bátorfi Zoli hármat nyert ellenünk, amihez külön gratulálok neki" – mondta Fehér László csapatvezető, hozzátéve, hogy reményei szerint jövőre hazai környezetben, Celldömölkön játszhatnak a final fourban.

MEGISMÉTLŐDÖTT A TAVALYI DÖNTŐ

A hölgyeknél a Szekszárd megvédte bajnoki címét, a döntőben ismét a Postást legyőzve.

„Ez volt az elvárás magunkkal szemben. Kicsit jobbak vagyunk a többieknél, ami kis terhet jelent, ebben a lebonyolításban ugye az aranyéremről egy mérkőzés dönt, amin bármi előfordulhat. Ma a fontos meccseket megnyertük" – nyilatkozta Szily György, a Szekszárd vezetőedzője.

A Tolna megyei csapat jövőre még jobbnak ígérkezik, hiszen leigazolja a világranglista 8. helyén álló tajvani Cseng I-csinget, valamint a Postásból a litván Ruta Paskauskienét, és Bálint Bernadett is csatlakozik a bajnokhoz.

„Egy kis szerencsével vagy bravúrral közelebb kerülhettünk volna a Szekszárdhoz, természetesen van bennem csalódottság, de az ellenfél azért jobb csapat, mint a miénk" – mondta a sorozatban harmadszor ezüstérmet szerző Postás részéről Rostás Gábor, aki leköszön a klubelnöki posztjáról, de reményei szerint marad az asztalitenisz közelében.

A bronzérem a budaörsiek nyakába került az Erdért legyőzése után.

„Az alapvető cél az éremszerzés volt, amit teljesítettünk, sorozatban nyolcadik évben is dobogón végeztünk – mondta Somlyó Gergely, a Budaörs elnöke. – A következő szezont is csupa magyar játékossal kezdjük, változatlan összeállításban. Szeretném kiemelni Pergel Szandra világbajnokságon nyújtott teljesítményét, valamint gratulálni a final four szervezőinek."

„Nekünk a negyedik hely volt a reális – ismerte el Gárdonyi Zoltán, az Erdért csapatvezetője. – Ambrus Krisztina személyében egy olyan játékosunk van, akinek esélye lehet mindhárom budaörsi ellen, ma két meccset tudott megnyerni. Mindháromszor bejutottunk a final fourba, az idén sikerült ez a legsimábban. A következő idényben már minket erősít egy fiatal cseh válogatott kerettag is, a segítségével szeretnénk még jobban megszorongatni az első három helyezettet."

Nátrán Rolandnál arról érdeklődtünk, hogy szerinte a final four megéri-e az ötödik, esetleg tizedik kiírását is.

„A mostani hétvége is bizonyította, hogy milyen jó döntés volt a versenyrendszer megváltoztatása, a final four rendszerének bevezetése – mondta a MOATSZ elnöke. – Ez az esemény valódi ékköve a bajnoki szezonnak, ezért azt gondolom, hogy lesz ötödik és lesz tizedik is. Hogy ötvenedik alkalommal is meg lesz-e rendezve, azt már nehezebben merném megjósolni, de azt gondolom, hogy ötvenedik is lesz."

Az esemény hivatalos fotógyűjteménye: http://bit.ly/finalfour2017kepek

EXTRALIGA, FINAL FOUR, SZIGETSZENTMIKLÓS
FÉRFIAK
ELŐDÖNTŐ
Szerva ASE Szécsény–Celldömölki VSE-Swietelsky 6:3
PTE PEAC-Kalo Méh–Floratom Szeged AC Probart 6:3

DÖNTŐ
PTE PEAC-Kalo Méh–Szerva ASE Szécsény 6:2

A 3. HELYÉRT
Celldömölki VSE-Swietelsky–Floratom Szeged AC Probart 5:5 – 21:19-es szettaránnyal a Celldömölk nyert

NŐK
ELŐDÖNTŐ
Postás SE–Budaörs 6:2
Szekszárd–Erdért 6:1

DÖNTŐ
Szekszárd–Postás SE 6:3

A 3. HELYÉRT
Budaörs–Erdért 6:2

Go to top