batorfi-zoltan-trend-fm

Bátorfi Zoltán frissen megválasztott női szövetségi kapitányként látogatott el a Trend FM stúdiójába, ahol Nátrán Roland MOATSZ-elnök társaságában beszélgetett Mezei Dániel műsorvezetővel.

A péntek délutánonként jelentkező műsor elején megtudhattuk, hogy Bátorfi Zoltán tíz évig dolgozott Spanyolországban, három évvel ezelőtt tért haza családjával, amikor kinevezték az ifjúsági fiúválogatott élére.

Most egy (nagy) lépcsőfokkal feljebb lépett, hiszen őt választották meg a leendő női szövetségi kapitánynak, februárban veszi át ezt a szerepet a Luxemburgba távozó Téglás Pétertől. Megválasztása után Nátrán Roland egyből felhívta, személyesen azonban csak most, a rádióadás előtt tudott neki gratulálni.

A szövetség elnöke elmondta, hogy formális pályázatot nem írtak ki a kapitányi posztra, ehelyett egyfajta szakmai felhívást tettek közzé a hazai és a nemzetközi szövetség csatornáin keresztül. Három magyar és három külföldi szakember jelentkezett, de hamar eldöntötték, hogy a hazai edzők közül választanak. Nátrán Roland szerint Bárány Zsolt és Harczi Zsolt is kiváló pályázati anyagot prezentált, de az elnökség úgy gondolta, hogy jelen pillanatban Bátorfi Zoltán a legalkalmasabb a pozícióra.

A női válogatott játékosainak többsége külföldön, illetve vidéki klubokban játszik, azonban a keretedzéseket központilag, az Ormai-csarnokban tartják majd. A szövetség egyik kérése az új kapitány felé, hogy próbálja beépíteni az U21-es tehetségeket. Ez azért is fontos, mert így zökkenőmentesen tudják majd pótolni az esetlegesen anyai örömök elé néző vagy visszavonuló idősebb játékosokat.

Bátorfi Zoltán most is elmondta, hogy számít nővére, Csilla tanácsaira. Testvére nemzetközi kapcsolatait, elismertségét vétek lenne nem kihasználni, ezért igyekszik őt mint mentort, segítőt egy-egy versenyre, edzésre elhívni. A klubokkal való kapcsolattartás szintén kiemelt feladata lesz Bátorfi Zoltánnak, hiszen onnan jöhetnek azok a tehetségek, akik aztán a felnőttválogatottban is számításba jöhetnek. Téglás Péterrel több mint egy hónapja van arra, hogy átbeszéljék a szakmai kérdéseket. Folytatni akarja az elődje által megkezdett munkát, egy kis vérfrissítéssel megspékelve.

A műsor más témával zárult. Nátrán Roland elmondta, hogy a szövetség kiemelkedően fontos stratégiai együttműködést alakított ki a BVSC-vel. A már megvalósult infrastruktúra-fejlesztési programokon túl egy nagyobb szabású infrastruktúra-fejlesztésről kötöttek elvi megállapodást a klubbal. Ez lehetővé teszi majd, hogy további 6-8 asztalt állíthassanak fel a BVSC központjában, amellett, hogy a teljes infrastruktúra megújul. A Szőnyi úton olyan edzőközpont kialakítása a cél, amely elnyeri az ITTF hotspot minősítését. Ehhez a legjobb infrastrukturális és szakmai feltételeket kell biztosítania egy edzőközpontnak. Magyarországon jelenleg egy létesítmény rendelkezik hotspot minősítéssel, a Marczibányi téri centrum. A szövetség ezek körét bővítené.

Budapesten a BVSC mellett még két klubbal, a KSI-vel és a Statisztikával vannak nagyra törő tervei a szövetségnek, de természetesen a többi klub is részesül a támogatásokból.

A teljes adás elérhető a MOATSZ podcast csatornáján:

 

Go to top