nem-hosszabbit-a-noi-szovetsegi-kapitany

Téglás Péter, a magyar női asztalitenisz-válogatott szövetségi kapitánya nem hosszabbítja meg 2017. január 31-én lejáró szerződését, a következő évtől Luxemburgban folytatja edzői pályafutását.

Téglás Péter 1993-ban kezdett edzősködni, a ranglétrát végigjárva 2005-ben nevezték ki a felnőtt női válogatott élére. Irányítása alatt a Tóth Krisztina, Póta Georgina, Lovas Petra, Li Bin összetételű magyar csapat megnyerte a 2007-es belgrádi Európa-bajnokságot, 2008-ban ezüst-, 2011-ben bronzérmet szereztek a mieink csapatban.

„Ez az ajánlat a 2015-ös jekatyerinburgi Európa-bajnokság végén érkezett, akkor lépett oda hozzám a luxemburgi sportigazgató, de nemet mondtam, mivel 2017. január 31-ig szerződésem van a magyar szövetséggel” – számolt be a részletekről Téglás Péter.

A luxemburgiak azonban kitartóak voltak, és a legutóbbi ajánlatukra már rábólintott a magyar szakember, akinek nem ez volt az egyetlen megkeresése, és hosszas mérlegelés után hozta meg ezt a döntést.

Téglás Pétert tehát új kihívás várja, Luxemburgban komplex feladatkörben dolgozik majd, hiszen a férfi és női szakágnál, valamint utánpótlás vonalon is számítanak tudására.

Addig is azonban minden erejével a magyar válogatott sikeréért dolgozik, központba állítva természetesen a hazai rendezésű októberi Európa-bajnokságot. Elmondása szerint szívesen irányítaná a mieinket még a jövő januári budapesti world tour-versenyen is, ám elképzelhető ez a feladat már az utódjára vár.

Go to top