TOP12

A Top 12 bajnokság első, szerdai napján kialakultak a csütörtöki elődöntők párosításai: a férfiaknál Lakatos Tamás–Fazekas Péter és Szita Márton–Kosiba Dániel, míg a nőknél Tóth Edina–Madarász Dóra és Hartbrich Leonie–Braun Éva mérkőzést rendeznek a fináléba jutásért.

A nőknél a címvédő Pergel Szandra klubkötelezettségei miatt nem állt rajthoz, míg Póta Georgina azért hagyta ki a versenyt, mert nem akarta kockáztatni, hogy kiújuljon deréksérülése. Az 1. csoportot Tóth Edina nyerte meg, míg a második helyen Hartbrich Leonie és Peterman-Varga Tímea között holtverseny alakult ki, és hiába volt utóbbinak jobb a szettaránya, az egymás elleni meccsük Hartbichnak kedvezett, így ő játszhat elődöntőt.

Mégpedig Braun Évával, aki 30 évvel idősebb nála, és veretlenül végzett a másik csoport élén. Ebben a hatosban hármas körverseny alakult ki a második helyen, a körbeverésből pedig Madarász Dóra jött ki jól, ő játszhat Tóth Edinával.

A férfiaknál Molnár Krisztián lemondta az indulást, helyette a fiatal Bruckner Máté szerepelt, kevés sikerrel. Kosiba Dániel ugyanakkor hibátlan mérleggel jutott a legjobb négy közé, a címvédő Fazekas Péter pedig csak egyszer kapott ki.

„Az utóbbi hónapban nem volt zökkenőmentes a felkészülésem, ki is kellett hagynom tíz napot. Sokat foglalkoztam a Generációk Csatája gála szervezésével, ám úgy érzem, megfelelően fel tudtam készülni és összeállt minden” – nyilatkozta még a verseny előtt Fazekas, aki csütörtökön ötödször nyerheti meg a Top 12 bajnokságot.

A másik csoport legrutinosabb tagja, Vitsek Iván mérsékelt bizakodással várta a rajtot.

„Nem megy rosszul a játék, bár nekem nem fekszik igazán az Ormai László Asztalitenisz-csarnok. A fiatalok valószínűleg előnyben vannak a Taraflex borításon, hiszen ezen edzenek, engem erőnlétileg is jobban igénybe vesz ez a sportpadló” – mondta a Szegedi AC húzóembere, akinek igaza lett.

Ő ugyanis csak egy győzelmet aratott, érdekesség, hogy azt a továbbjutó Szita Márton ellen. Lakatos Tamás semmit sem bízott a véletlenre, veretlenül masírozott be a legjobb négybe.

Csütörtökön az elődöntők 15 órakor, a döntők 16 órakor kezdődnek.

TOP 12 BAJNOKSÁG

FÉRFIAK
1. CSOPORT
1. FORDULÓ
Majoros Bence–Jakab János 4:2
Lakatos Tamás–Vitsek Iván 4:0
Szita Márton–Ecseki Nándor 4:1
2. FORDULÓ
Szita Márton–Jakab János 4:3
Lakatos Tamás–Majoros Bence 4:0
Ecseki Nándor–Vitsek Iván 4:1
3. FORDULÓ
Ecseki Nándor–Jakab János 4:3
Lakatos Tamás–Szita Márton 4:1
Majoros Bence–Vitsek Iván 4:1
4. FORDULÓ
Jakab János–Vitsek Iván 4:2
Lakatos Tamás–Ecseki Nándor 4:2
Szita Márton–Majoros Bence 4:1
5. FORDULÓ
Lakatos Tamás–Jakab János 4:0
Ecseki Nándor–Majoros Bence 4:3
Vitsek Iván–Szita Márton 4:2

A csoport végeredménye: 1. Lakatos Tamás 10 pont, 2. Szita Márton 8 (15:13), 3. Ecseki Nándor 8 (15:15), 4. Majoros Bence 7, 5. Jakab János 6 (12:18), 6. Vitsek Iván 6 (8:18)

2. CSOPORT
1. FORDULÓ
Fazekas Péter–Szudi Ádám 4:3
Kosiba Dániel–Bruckner Máté 4:1
Kriston Dániel–Magyar László 4:2
2. FORDULÓ
Fazekas Péter–Magyar László 4:0
Kosiba Dániel–Szudi Ádám 4:3
Kriston Dániel–Bruckner Máté 4:0
3. FORDULÓ
Fazekas Péter–Kriston Dániel 4:2
Kosiba Dániel–Magyar László 4:0
Szudi Ádám–Bruckner Máté 4:1
4. FORDULÓ
Fazekas Péter–Bruckner Máté 4:0
Kosiba Dániel–Kriston Dániel 4:2
Szudi Ádám–Magyar László 4:0 – játék nélkül
5. FORDULÓ
Kosiba Dániel–Fazekas Péter 4:2
Kriston Dániel–Szudi Ádám 4:3
Bruckner Máté–Magyar László 4:0 – játék nélkül

A csoport végeredménye: 1. Kosiba Dániel 10 pont, 2. Fazekas Péter 9, 3. Kriston Dániel 8, 4. Szudi Ádám 7, 5. Bruckner Máté 6, 6. Magyar László 3

AZ ELŐDÖNTŐ PÁROSÍTÁSA
Lakatos Tamás–Fazekas Péter
Szita Márton–Kosiba Dániel

NŐK
1. CSOPORT
1. FORDULÓ
Peterman-Varga Tímea–Fehér Orsolya 4:3
Tóth Kata–Nagyváradi Mercédesz 4:3
Tóth Edina–Hartbrich Leonie 4:1
2. FORDULÓ
Fehér Orsolya–Hartbrich Leonie 4:1
Peterman-Varga Tímea–Nagyváradi Mercédesz 4:0
Tóth Edina–Tóth Kata 4:3
3. FORDULÓ
Tóth Edina–Fehér Orsolya 4:0
Hartbrich Leonie–Nagyváradi Mercédesz 4:3
Peterman-Varga Tímea–Tóth Kata 4:0
4. FORDULÓ
Tóth Kata–Fehér Orsolya 4:2
Nagyváradi Mercédesz–Tóth Edina 4:2
Hartbrich Leonie–Peterman-Varga Tímea 4:1
5. FORDULÓ
Nagyváradi Mercédesz–Fehér Orsolya 4:1
Tóth Edina–Peterman-Varga Tímea 4:1
Hartbrich Leonie–Tóth Kata 4:3

A csoport végeredménye: 1. Tóth Edina 9 pont, 2. Hartbrich Leonie 8 (14:15), 3. Peterman-Varga Tímea 8 (14:11), 4. Tóth Kata 7 (14:17), 5. Nagyváradi Mercédesz 7 (14:15), 6. Fehér Orsolya 6

2. CSOPORT
1. FORDULÓ
Madarász Dóra–Imre Leila 4:0
Braun Éva–Ambrus Krisztina 4:0
Bálint Bernadett–Szvitacs Alexa 4:3
2. FORDULÓ
Madarász Dóra–Bálint Bernadett 4:2
Braun Éva–Imre Leila 4:1
Ambrus Krisztina–Szvitacs Alexa 4:1
3. FORDULÓ
Madarász Dóra–Szvitacs Alexa 4:1
Braun Éva–Bálint Bernadett 4:1
Imre Leila–Ambrus Krisztina 4:0
4. FORDULÓ
Ambrus Krisztina–Madarász Dóra 4:1
Braun Éva–Szvitacs Alexa 4:0
Imre Leila–Bálint Bernadett 4:2
5. FORDULÓ
Braun Éva–Madarász Dóra 4:3
Imre Leila–Szvitacs Alexa 4:1
Ambrus Krisztina–Bálint Bernadett 4:0

A csoport végeredménye: 1. Braun Éva 10 pont, 2. Madarász Dóra 8 (16:11), 3. Imre Leila 8 (13:11), 4. Ambrus Krisztina 8 (12:10), 5. Bálint Bernadett 6, 6. Szvitacs Alexa 5

AZ ELŐDÖNTŐ PÁROSÍTÁSA
Tóth Edina–Madarász Dóra
Hartbrich Leonie–Braun Éva

A részletes eredmények itt találhatók.

Go to top