atsk-tetofelujitas

Befejeződött az Asztalitenisz Sport Klub Szeged otthonául szolgáló Csillag téri pingpongterem rekonstrukciójának első üteme, amelyhez a MOATSZ több mint ötmillió forinttal járult hozzá. A tető felújítása után jövőre teljes rekonstrukciót valósítanának meg az egyesület vezetői.

Idén 18 éves az ATSK Szeged, amelynek Csillag téri terme bizony már megérett a rekonstrukcióra. A július közepétől szeptember 30-ig tartó munkálatok során a tető teljes felújítására került sor (megvalósult a mintegy 460 négyzetméter területű tető teljes szigetelése, valamint az esővíz-elvezetés is), de Márki Ernő, a klub ügyvezetője elmondta, remélik, hogy ez csak az első lépés volt, és egy év múlva teljes korszerűsítést hajthatnak végre.

„Jövőre a terveink szerint felújítjuk a külső homlokzat teljes hőszigetelését, illetve a teremben légtechnikai és fűtéskorszerűsítés is szükséges lenne – mondta Márki Ernő. – Ez utóbbi a játékosok komfortérzetét és a terem használhatóságát nagymértékben növelné. A fűtéskorszerűsítéssel hosszabb távon mindenképpen költségeket lehetne megtakarítani, a légtechnikai megújítással pedig a nagy párásodást és a belső penészedést akadályoznánk meg. Jelenleg gyakorlatilag egy NB I-es mérkőzés második felében a magas páratartalom miatt nem használható megfelelő szinten a terem, a labdák vizesek, a szoftról leesik a labda, tehát a magas szintű sporttevékenységet akadályozza a páratartalom, de az alacsonyabb szinten játszókat is zavarhatja."

A tetőfelújításra kalkulált összeg éppen egybeesett azzal az összeggel (5 132 000 forint), amelyet a Magyar Asztalitenisz-szövetség az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával a létesítményfejlesztési keretből biztosítani tudott.

Go to top