A Nemzetközi Asztalitenisz Szövetség (ITTF) célja, hogy az olimpiai sportágak nemzetközi szövetségeinek rangsorában a legjobb öt közé, a Top Five-ba kerüljön.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság – saját kritériumrendszere alapján – rendszeresen rangsort állít fel a sportágak nemzetközi szövetségei között. A 2012-es londoni olimpián történtek részletes elemzését, több mint 30 kritérium megvizsgálását követően az asztalitenisz holtversenyben a 9-14. helyen végzett a játékok műsorán szereplő 28 sportágból. Az ITTF meghatározta a közeljövőben elérendő célt: az asztalitenisznek a legjobb 5 sportág közé kell kerülnie!

Egy másik felmérés az összes sportág hivatalos weboldalának látogatottságát vizsgálta meg, s az ez alapján kialakult rangsorban az asztalitenisz holtversenyben a 6-10. hely között áll. Az ITTF vezetői úgy vélik, ezen a listán is kivívható az öt közé kerülés.

E célok elérésének érdekében hívta életre az ITTF a Database Intelligence Method (DBI) elnevezésű rendszert, amely valós forrású, részletes adatbázisokra épít. A DBI olyan nyitott rendszer, amelyben bárki megoszthatja ötleteit, javaslatait, ezzel is elősegítve az asztalitenisz előrejutását az említett lajstromokban. Az ITT található linken bővebb információk találhatók a rendszerről.

 

Go to top