pota-georgina-eb

A mai, szeptember 27-i, magyar idő szerint 13 órakor kezdődő csapat Európa-bajnoki összecsapáson győzött női válogatottunk a szintén a legmagasabb divízió A-csoportjából érkező Szlovákia csapata ellen. A Póta Georgina, Pergel Szandra, Madarász Dóra összeállításban játszó magyar válogatott 3:1 arányú győzelmet aratott. Póta Georgina ötjátszmás, kiélezett mérkőzésen győzve alapozta meg előnyünket.

Bár Madarász Dóra szoros, 10 fölötti vesztett első szett után 3-ra verte ellenfelét, sajnos a következő két játszma végjátékában 2-2 ponttal alulmaradt. Ezután azonban Pergel Szandra mindössze 17 perc alatt megszerezte a vezetést, és Póta Georgina a második meccsén az Eva Odorová elleni győzelmével feltette az i-re a pontot.

„Úgy gondolom, papírforma eredmény született. A szlovák csapat igazából nem tudott elég ellenállást kifejteni, még az elveszített mérkőzésünk ellenére is így gondolom. Holnap a szerb csapat vár ránk, mi már arra koncentrálunk" – mondta Téglás Péter, a magyar női válogatott edzője.

Ezzel a jelenlegi rendszer szerint női válogatottunk is biztosította a helyét a legfelső osztályban, bár Téglás Péter szövetségi kapitánytól megtudtuk, hogy jövőre valószínűleg változás lesz az Európa-bajnokság rendszerében, és kvalifikációs rendszert vezet be az ETTU.

EURÓPA-BAJNOKSÁG, JEKATYERINBURG
NŐK, 9–16. HELYÉRT

MAGYARORSZÁG–SZLOVÁKIA 3:1
Póta Georgina–Barbora Balázová 3:1 (11:8, 9:11, 11:5, 7:11, 11:6)
Madarász Dóra–Eva Odorová 1:3 (11:13, 11:3, 9:11, 9:11)
Pergel Szandra–Eva Jurková 3:0 (11:3, 12:10, 11:6)
Póta Georgina–Eva Odorová 3:0 (11:9, 11:6, 11:7)

Go to top