asztalitenisz-eredmenyek

Teljes a mezőnye a decemberi felnőtt Top 12 bajnokságnak. A ranglista alapján az alanyi jogon döntős 9-9 játékoshoz a selejtezőből a férfiak és a nők között is hárman csatlakoztak hozzájuk. A Top 12 bajnokság kétnapos selejtezőjén az Ormai László Csarnokban mindkét nem versenyében tizenöten szálltak harcba az első három, döntőt érő helyért.

A férfiak mezőnyében a harmadik pozíciót Sabján Gergely szerezte meg, miután a helyosztón 4-2-re legyőzte a még ifjúsági korú Timafalvi Gergőt. A döntőt Vitsek Iván és Németh János játszotta, s bár az első két szett után úgy tűnt, előbbi simán nyer, végül nagy csatában, 4-3-mal szerezte meg az elsőséget.

„Az utóbbi két-három hétben nem igazán edzettem, így nem tudtam rendesen felkészülni a versenyre, úgyhogy az első napon nagyon szenvedtem – mondta Vitsek. – Folyamatosan jöttem bele a játékba, a második napon már egész jól ment. A döntő első két szettjét simán nyertem, és a harmadikban is 6-3-ra vezettem. Ekkor átfutottam az agyamon, hogy ez már eldőlt, és ez elég volt ahhoz, hogy elkövessek néhány hibát. Jani mindeközben belejött a játékba, megfordította a meccset. A hatodik játszmát simán nyertem, a döntő szettben szép poénokat ütöttünk, ő a végén elhibázott két könnyebbet, így aztán én nyertem. A Top 12 döntőjében már jóval erősebbek lesznek az ellenfelek, mint a selejtezőben, de szeretném a legjobbakat megszorítani, jó meccseket játszani.”

A döntő szettben Németh egyébként 8-6-ra vezetett, de viccesen úgy fogalmazott: „megkönyörült” Vitseken.

„Iván kicsit kiengedett, azt hitte a harmadik szettben, hogy már megvan a meccs. De nem adtam fel, ezért volt a végén nyerési esélyem, csak nem tudtam eléggé koncentrálni, így vesztettem. Az eredménnyel és főleg a döntőbe jutással azonban abszolút elégedett vagyok. Nem érzem magam jó formában, gyengébb osztályban játszom az ellenfeleknél, így hozzájuk képest nem vagyok annyira edzésben. A Top 12-ben tisztest helytállást várok magamtól, azt, hogy jól játsszam, élvezzem az asztaliteniszt, az eredmény kevésbé fontos.”

A nők versenyében a harmadik helyet Madacki Mirella szerezte meg, aki a helyosztón az ifjúsági Fehér Orsolyát múlta felül 4-1-re. A döntőben Ambrus Krisztina és Bálint Bernadett találkozott egymással, fordulatos mérkőzésen előbbi nyert 4-2-re.

„Rég indultam a Top 12 bajnokság selejtezőjében, mert általában mindig ott voltam az első kilenc játékos között – mondta Ambrus. – Furcsa volt újra itt játszani, mindenképpen meg akartam nyerni, de igazából már a döntőbe jutásnak is nagyon örültem, hiszen azzal biztosítottam a helyemet a tizenkettőben. Bálint Bernadettel sokkal edzünk együtt, egymás ellen azonban versenyen még sosem játszottunk mérkőzést. Érdekes volt, de viszonylag feküdt nekem a játéka, sikerült irányítanom és érvényesítenem az akaratomat. A decemberi döntőben szeretnék négy közé jutni, de ha erős csoportba kerülök, és ez nem valósul meg, akkor sem kenődök el. A lényeg, hogy jól játsszak.”

A selejtező döntőjében egyébként Ambrus szerezte meg a vezetést, de Bálint fordított, utána azonban, ahogy mondja, nem jött be a taktikája, ellenfele kiismerte a játékát.

„Próbáltam a legjobbamat nyújtani, de míg az egyik szettet simán nyertem, a másikat ugyanolyan simán elvesztettem. A végén, 3-2-nél neki minden bejött, jobban játszott ezen a meccsen. A vereség ellenére azonban összességében pozitívan értékelem a versenyen nyújtott teljesítményemet. A Top 12 bajnokság döntőjében megpróbálom megverni azokat, akik előttem vannak a ranglistán. Ez azért is lenne fontos, hogy érezzem, fejlődök. Most megyek Németországba, edzek, meccseim lesznek, és reménykedem benne, hogy jó formában érkezem a fináléra.”

A felnőtt Top 12 bajnokság döntőjét december 6-7-én rendezik.

Eredmények

2. nap

Női
Férfi

1.nap

Nők
Férfiak

Go to top