celldomolk-final-four-2016-gyoztes

A férfiaknál idén is a Celldömölk nyerte meg az Extraligát, a hölgyeknél viszont új győztest avattak, az első bajnoki címüket nyerő szekszárdiak ünnepelhettek a pécsi final four második napján.

A női döntőt a vártnál simábban nyerte meg a Szekszárd, amely története első bajnoki címét ünnepelhette. Rostás Gábor, a Postás elnöke az elődöntők után azt mondta, akkor lehet esélyük, ha kínai játékosuk, Li Jiao vállalni tudja a játékot, és bemutatnak legalább két bravúrt. Nos, a bravúrok elmaradtak, a nyakát fájlaló Li Jiao csak egy meccset tudott vállalni, és azt is elveszítette. A 7:0-s eredmény ezzel együtt kicsit csalóka, hiszen három összecsapás is döntő játszmában dőlt el.

„A lélektanilag fontos párosmérkőzést sikerült 2:2, 8:10-ről ellopnunk – értékelt Lovas Petra, a Szekszárd játékosa. – Az első egyéni meccsemen próbáltam minél több szettet nyerni az esélyesebb Li Jiao ellen, aki nem volt százszázalékos, és le tudtam győzni, ezzel már nagyon nagy előnybe kerültünk. Ma este ünneplünk Szekszárdon, utána pedig több hetet is pihennék szívem szerint, de nem tudok, mert jövő kedden már meccsünk lesz."

Ezen a keddi mérkőzésen a Hodonín lenne a Szekszárd ellenfele a Klubcsapatok Szuperligája döntőjében, ám a cseh csapat egyéb kötelezettsége miatt lehet, hogy elhalasztják a találkozót – tudtuk meg Szily Györgytől, a Tolna megyei csapat edzőjétől, aki a következőt nyilatkozta a győzelmük után:

„Ma nekünk minden bejött, nekik meg semmi sem, ráadásul a legjobbjuk az első mérkőzése után már nem tudta vállalni a további játékot. Most derült ki, hogy a KSZL-döntő első felvonását elhalaszthatják. Mindenesetre szeretnénk azt a kupát is elhódítani és visszavágni a cseheknek, mivel az idényben kétszer már kikaptunk tőlük."

Amilyen sima volt a női döntő, olyan kiélezett a férfiak fináléja. A házigazda pécsiek szinte végig futottak az eredmény után, ám 4:4-nél utolérték a címvédő Celldömölköt. A kilencedik meccsen Lindner Ádám 3:2-re nyert Demeter Lehel ellen, ezzel 5:4-re a Celldömölk vezetett, az utolsó partin viszont a pécsi Pázsy Ferenc kétszettes előnybe került. Hiába, mert Ecseki Nándor fordítani tudott, így elmaradt a trónfosztás.

„Nagyon fájó egy ilyen meccsen alulmaradni – mondta csalódottan a PEAC-ot erősítő Nagy Krisztián, aki az összes egyéni mérkőzését megnyerte a négyes döntőben. – Nüánszokon múlott minden, itt már nem lehet edzésről, mentális állapotról beszélni. Egy szett, két poén, egy éle, egy necc, ilyenek döntenek. Minden tőlünk telhetőt megtettünk, ahogy a szurkolók is, egy bajnoki döntőnek ilyen miliőben kell játszódnia. Láttuk a közösségi oldalakon, hogy a közvélemény a mi bajnoki címünkre adta a legkevesebb esélyt, ehhez képest ezüstérmesek lettünk, épphogy lemaradva az aranyról. Pázsy Feri szerintem a szezonban a legjobbját hozta, és rám sem jellemző, hogy hármakat nyerjek, szóval szerintem ez volt tőlünk a maximum."

„A mindent eldöntő utolsó meccs elején talán túlpörgettem magam, ezért 2:0-s hátrányban próbáltam lenyugodni. Feri szerencsére ezt követően kicsit gyengébben játszott az addigihoz képest, de így sem volt könnyű. Döntő szett 9:9-nél azt gondoltam, kiesik az ütő a kezemből vagy elájulok, de nagyon nem akartam lejátszani az utolsó két pontot" – vallotta be Ecseki Nándor, aki azt is elárulta, hogy a következő szezonban külföldi csapatban folytatja pályafutását.

A bronzmérkőzéseken a férfiaknál a Szécsény 6:4-re nyert a Szeged ellen, míg a nőknél a Budaörs 7:0-ra győzte le az ERDÉRT-et.

Nátrán Roland MOATSZ-elnök elégedetten összegezte hétvégi élményeit:

„Nagy öröm számomra, hogy egyértelműen folyamatosan emelkedik a bajnokság színvonala. A női finálé sima végeredménye nem mutatja meg azt a nagy csatát, amely néhány mérkőzésen kialakult. A férfi döntő végén pedig tapintható volt a feszültség, az a közönség, amely végigszurkolta a hétvégét, az utolsó labdamenetekben szisszenni sem mert, lélegzetvisszafojtva várta a labdamenetek végét. Majdhogynem horrorisztikus izgalmak között dőlt el a bajnoki cím. A Celldömölk megérdemelten védte meg a címét, de a Pécs is rászolgált volna az aranyra. A final four életre hívásakor az volt a célunk, hogy egy hétvége alatt a nézők számára sűrítve át tudjuk adni azt a feszültséget, ami egyébként az alapszakaszban is tapasztalható. Az idei final four a tavalyihoz hasonlóan igazolta ezt a várakozást. Mindenki elégedett lehet, magasra tettük a lécet, ezt kell megugranunk, és évről évre fejlődnünk."

EXTRALIGA FINAL FOUR, PÉCS
NŐK
DÖNTŐ
Szekszárd AC I.–Postás SE  7:0
Mérkőzéslap

BRONZMÉRKŐZÉS
Budapesti ERDÉRT SE–Budaörsi 2i SC 0:7
Mérkőzéslap

FÉRFIAK
DÖNTŐ
CVSE-Swietelsky-Wewalka I.–PTE PEAC-Kalo Méh I. 6:4
Mérkőzéslap

BRONZMÉRKŐZÉS
SZERVA ASE I.–Floratom Szeged AC Probart I. 6:4
Mérkőzéslap

Képgaléria

Go to top